vityilló

Dante már járt az udvarunkon, ez már biztos! Isteni színjáték mi? Színjátéknak színjáték, amit én időnként bemutatok szerelmetes házikónk becses bejáratánál. " "...Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" E néhány szó setét betükkel állott magassan ott felírva egy kapúra..." Mostanában alaposan keresem a feliratot a kerítésünk nagykapuján, de még nem sikerült megtalálnom.

Mi az oka e reménytelen felkiáltásnak? Rozogácska, kopottas és rozsdásodó kerítésünk legnagyobb befogadó képességű átjárója, ám a súlya, karcsú és szellős, mondhatnám anorexiás kialakítását igencsak meghazudtolja.

Ami a fent látható képeken nem látszik, az a bal oldali kapuszárny mögött, mint valami egyiptomi lépcsős piramis alapja, egy, mit egy, A VÍZÓRA akna terpeszkedik a talajszinthez viszonyítva kb. 20 cm magasságig kiemelve! Mindig elgondolkodom, hogy az építőművész, aki ezt a remekművet alkotta, vajon mit gondolt, hogy fog nyílni a nagykapu? De hamar rájövök, csak napjaink trendi életmód-stílusát látta jó előre, és sportos kapunyitásra ösztönző megoldást vizionált. Csak könyörgöm, akkoriban a tulajdonos, már taposta az 50-es éveit és nem emlékszem rá, hogy ifjúsági súlyemelő-bajnok lett volna! Szóval, hogy érthető legyen fogcsikorgató mosolyom, miközben a kezembe kerül a betonvéső, elmesélem, hogy bármit szeretnék ki-, vagy bejuttatni az udvarunkról,-ba, ami 80cm-nél szélesebb, ahhoz bizony le kell emelni a kapuszárnyat, a jobb oldalit mindenképpen, mert nem csupán a vízműnek állított gigantikus sírhely állja útját a kapu nyitásának, hanem az udvar szintje is. Ez rövidesen megoldódik, ha beszintezzük az udvart, de addig még sok "...rekedt jaj, átok, durva szólamokból kézcsattogás s vad káromlás,..." zeng majd arrafelé. A fizikai Nobel-díjra is hajtok, most próbálom felállítani a képletet, amely szerint az idő, a súly és a gravitáció között egyenes arányosság áll fenn, ugyanis, minél többször kell azt a szerencsétlen kaput leemelnem, annál nagyobb a súlya, és annál gyakrabban húzza a gravitáció a nagylábujjamra!

Voltak napok, amikor szinte mást sem csináltam mint kapuszárny le, kapuszárny fel. Természetesen eleinte, mint büszke férfi lekaptam és repültem vele a ház faláig, aztán a harmadik-negyedik alkalomtól már kezdett földi lenni a gravitáció, egy végigdolgozott nap végén, jelentős szókincsbővülésben részesültek a szomszédok cirka 20-30 másodperc alatt, amikor a zsanérok között ingaóra módjára egyensúlyoztam. Más alkalmakkor valamiféle tér-idő kontinuum csúszás lehetett, mert a feleségem az alsó zsanér helyre noszogatása közben képtelen volta ugyanabban az időben, azonos síkban a felső zsanért a helyére tenni, ilyenkor "...rekedt jaj, átok, durva szólamokból kézcsattogás s vad káromlás,..." a szokásnak megfelelően, kapuszárny leengedése, egy elegáns páros lábbal való hátraszökkelés bemutatásával, majd kiselőadás a nejemnek a vertikális és horizontális tájolás rejtelmeiről, és ismétlés. Emelés, ingázás, "...rekedt jaj, átok, durva szólamokból kézcsattogás s vad káromlás,...", leengedés, hopp, kiselőadás, stb. Néha egy végtelen ciklus kialakulása volt tetten érhető, amelyet néhány matematikailag érdeklődőbb ifjú zseni kempingszéken kitelepülve elkezdett lemodellezni, ettől várva szeptemberben a tanár elismerését.

Miután sikeresen megoldottuk ezt a felnőtteknek kitalált szem-kéz koordinációs feladatot, és felsóhajtottam, legalább kétszer kiderült, hogy a két kapuszárny fel lett cserélve. Ilyenkor csak annyiban változott a sorrend, hogy előbb "...rekedt jaj, átok, durva szólamokból kézcsattogás s vad káromlás,...", majd leemelés kétszer, hopp, fel, inga stb.. Higgyétek el nagyon jó kis elfoglaltság és rendkívül sokat tud arra a napra dobni a párkapcsolatok fásultsága ellen!

Várom a napot, mikor méltó helyére juttatva a helyi vízszolgáltató monumentális fedőlapját, a szintbe hozott udvarunkra enyhe nyikorgás közepette kitárom a két enyhén anorexiásnak ható, ámde ólomsúlyban versenyző dante-i magasságokba emelt kapuszárnyainkat, és vidáman énekelem, hogy: zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve...