vityilló

Na, jól melléfogtál, ha azt hitted bográcsozás lesz a téma. Ámbár nem is rossz ötlet, amíg rontjuk az ingatlan jelenlegi arculatát, elrotyogna egy kis ebédnek való. Gyújtós úgyis mindig van, már megint emelkedik a kazal, Isten bizony ezek a növényi nyesedékek még holtukban is nőnek és szaporodnak. Ha nem figyelek oda, megint tartósítjuk a közeli kocsma humán berendezését. Megfelelő szélirány esetén, tavaszra egy hasonló kiállítást rendezhetnek, mint a Glover - féle Bodies, csak itt nem kell szívni, vágni, polimerezni, mindent elintéz a jó öreg füst. Lehet, hogy a kezelést követően adhatnánk majd azt a címet neki: Szürkebarátok- Kis kocsmai füstölgések! Elvégre ez nem keményfából készült hidegfüst! Ebben anyag van, tarack, szőlőtőke, kihalt barackfa, pitykegomb, gyomirtó, minden mi jó! Legfeljebb nem PindúrPandúrok keletkeznek, hanem az örökkévalóság kocsmai zsáner emlékműve.

Már megint elkanyarodtam a témától, de sebaj. Szóval, hétvége, ház, meló. Már egész menetrendszerű az életünk ilyenkor. Szombat reggel felkelünk, némi számítással a háttérben, leszögezzük, hogy mennyire szeretjük egymást - ami egyébként szentigaz - , és aki aznap verbálisan elbűvölőbb volt, na, az kapja ágyba a kávét. Vagy inkább a feleségem. Miután mindenki megfutotta a szokásos reggeli köreit, elindulunk, hogy várat építsünk, no nem abból, de legalábbis minimál költségvetésből. Mikor megérkezünk vityillónkhoz kezdődik a rutin. Míg a kapuról a lakatot oldja valamelyikünk, én enyhén fenyegető, de mégis inkább méla undorral nézek végig a nagykapun, sejtvén, ma még magamhoz ölelhetem ha megkívánja a munka. Hát igen, nálunk ez már egy ilyen se veled, se nélküled helyzet, én ölelem, kezeimben hordozom, ő meg maximum összetöri, na nem a szívem, de mondjuk a lábujjamat. Miután bejutottunk tágas teret engedünk a friss levegőnek, én meg elkezdek lesben állni! Ugyanis, mostanában a környék macskái egyfajta kalandparknak, vagy bátor tábornak vélik a házikónkat! Ha nem figyelek a nyitott ablakon bejön a puhatalpú önérzet és úgy tesz mintha a következő vadászatára edzene, vagy a rivális kandúr elleni kivégző mozdulatsort gyakorolja. A végén még annyira otthon érzik magukat, hogy a TEK elkezd vizsgálódni, miféle perverz terrorista kiképzőközpontot rejtegetünk! Senki ne értse félre, nem vagyok állatkínzó, de ha egyszer macska jön a házhoz, az tőlem kap vízumot hozzá, elvégre ez nem a mexikói határ! Szóval, kistigris jön, munkáskesztyű repül, gyáva féreg menekül, bár játszik az idegeimmel, mert mindig a kiskert felé kanyarodik, így nem lehetek biztos benne, hogy egy perc múlva nem periszkópozik megint a szobaablakban. Miután befejeztem a bevándorlási hivatali teendőimet, kezdődhet a munka. Mai napság ez bontás, tereprendezés szokott lenni. Ha vannak gyerkők, akkor ugye övék a falazat redukálása, mert hát az kifinomult, cizellált gyermeki törődést igényel. RÚGJUK BE, DE JÓ EZ A NAGY KALAPÁCS, NAAA AZT ÉN AKARTAM LESZEDNI, MENJ MÁR INNEN, JÓ HOGY SZÓLTÁL, MIKOR LEDÖNTÖTTED AZT A RÉSZT! Én meg: LEHETŐLEG EGÉSZ TÉGLA IS MARADJON!!! Nekünk marad a téglapucolás, egymásra rakás, kapálás, stb. A téglapucolás egyébként egész jó dolog, nem kell hozzá különösebb fordulatszám emelés nyakon felül, így van idő a felesleges processzor kapacitás más irányú felhasználására. Egy dologra kell figyelni, annyira ne menjünk biorobot üzemmódba, hogy aztán az ujjpercek és a kőműveskalapács fizikai kölcsönhatásának decibelben mérhető dimenzióit elemezzük. Vagy elmélázó, ad absurdum, nyálcsordító merengésünk közepette a tégla pucolás átlényegüljön tégla megsemmisítésbe, nekem néha sikerült, ütögettem, ütögettem, aztán mikor odapillantottam, látom ám, hogy a kisméretű, tömör elnevezés nálunk új távlatokat kapott. Akar valaki eredeti téglából Barbie házat építeni? Megoldjuk.

Ha végre túl leszünk ezen a bontogatósdin- tisztára Karácsony, minden hétvégén bontunk, mint mohó gyerek az angyalfa alatt, aztán néha meglepetés is van -, talán még hiányozni is fog. Elvégre nem mindig adatik meg az embernek, hogy saját területén Indiana Jones-ként kommandózhat! A múltkor is, találtunk egy mélyedést, elkezdtük kiásni, tégla. Aztán még több tégla, koncepciózusan sorokba rendezve. Én azt mondtam, komposztáló, a család szerint pince, a volt tulaj rokonai szerint nincs pince. Tovább ásunk, még több tégla, ráadásul elkezdett kifejezetten építmény jelleget mutatni. Ahogy haladtunk lefelé, a Föld középpontja felé, felmerült elmúlt élőlények tetemeinek esetleges exhumálása, akaratunkon kívül. Amikor fóliadarabok kezdtek kijönni, akkor erősödött a tetemrehívás esélye. Bevallom férfiasan, amikor már kezdett elmélyülten jelentőssé válni az üreg, barlang, odú, - Úristen, ki tudja mi! - úgy döntöttem befejezzük az ásatást. Mivel azon a részen van ahol füves udvar lesz, nem fogjuk bolygatni, fedje feledés homálya. remélem nem fogunk majdan arra ébredni, hogy a kerti hinta helyén nyílt rálátásunk lesz a sanghaji piacra. Az lesz majd a PICI, OCCÓ!

Hát, így lesz ez most hétvégén is, bár abban azért reménykedem, hogy az idő kevésbé lesz trópusi, mert már nehezen viselem ezt a gyilkos klímát. Az első alkalmak után megjegyezték a munkahelyemen, hogy milyen fantasztikus színem van, kérdezték hol nyaraltam. Mondtam is, jó drága nyaralóhelyen, ráadásul még évekig el is tart ez a nyaralás, úgyhogy szokjanak hozzá, hogy minden mondatomat úgy fogom befejezni: Uff, én beszéltem, sápadtarcú barátaim!