HTML

vityilló

Vágytunk rá, megvettük. Most jön csak a java, fel kell újítani. Viszont mi csináljuk, magunknak, húzós, de az álmok ha megelevenednek, megéri!

Címkék

3malac (2) allergia (1) ásás (5) betonoszlop (3) bontás (4) Címkék (1) csatorna (5) dagonya (1) dante (1) disznóölés (2) drótkerítés (1) falak (2) favágás (1) flex (1) (1) fürdőszoba (4) Guns n Roses (1) ház (34) hitel (1) (1) időjárás (1) infografika (1) kád (2) kalapács (1) kályha (1) kapa (4) kapu (1) kémény (1) kéményseprés (1) kert (16) kraken (1) kürtvár (1) kutya (1) lakáskassza (2) malac (1) mória (1) ólak (4) pajor (2) pala (1) petrocelli (1) rotációs kapa (1) sár (1) sarokkád (2) sokkoló (1) szántás (3) szerelem (2) tarack (2) tégla (1) traktor (2) tyúk (1) udvar (13) utánfutó (1) vas (1) vetés (1) vietnámi (1) víz (3) vízakna (1) vízvezeték (4) wc (1) Címkefelhő

2012.09.10. 12:03 lipka zoltán

Vigyázat, mély víz! I. rész.

Többszörösen kifejező és hasonlatszagú a cím. Mivel víz nélkül nincs élet mégsem, hozzátok el az Ő vízét nékem! Mármint a vízszolgáltató által biztosított vezetékről a házba. Mikor belevágtunk eldöntöttük, vizsgálódás nélkül cseréljük a közművek vezetékeit, ami a víz esetében azért is jobb, mert elég kacifántosan lett anno bevezetve, a mi elvünk pedig az egyszerű és logikus, de legalábbis általunk ismert nyomvonal kialakítása.

Egyszóval, vízvezeték. Hoppá ez két szó, illetve egy összetett szó, legalább olyan a nyelvtani szitu, mint amilyen a meló lett, kezdetben egyszerű, de mikor jobban kibontjuk, hogy úgy mondjam a mélyére hatolunk, egyből szerteágazóbb lesz. Az elején kezdve, ugye kellett az új vezeték, amit viszonylag gyorsan, és az előtte megismert árakhoz képest olcsóbban megszereztünk, 100 m kpe cső, mint egy összetekeredett éhező és gyászoló óriáskígyó terpeszkedett a szoba padlóján. A cél egyértelmű, a vízóraaknától a fürdő faláig kiásni a műanyag hüllőutánzat nyughelyét, majd kellő tiszteletadás mellett, remélhetőleg jó sokáig, eltemetni.
Ugyebár, először ásni kell hogy gyászolhassunk, kezdődhetett hát a kubikus előadás. Nem mértem meg, de kb. 25-30 méternyi lövészárokszerű sírgödröt kellett kiásni az udvaron, hogy az a csúnya, fekete giliszta jó helyre kerüljön. Azt se felejtsük el, hogy a téli fagyok nem baráti érintésükről híresek ha vízvezetékről van szó, így hát bizony kellő mélységig hatoltunk bele az udvar testébe, hogy megkezdjük csodálatos utazásunkat a Föld középpontja felé, vagy mi. Az időjárás szokás szerint pártfogásába vette kicsiny utász csapatunkat, gondolta ne fázzunk a hideg föld ölelő szűkösségében, hát cirka 30 fokot össze is hozott nekünk. Ezzel csak az a baj, hogy nem az egész nyomvonal volt árnyékban, csak kb egyharmad része, így hát hamar törzsi sámánok lettünk, még csak ástuk a vízvezetéket, de már vizet fakasztottunk belőle, a bőrünkön keresztül. Vakondok állhatatosságával hatoltunk egyre mélyebbre és előbbre, sebészi pontossággal nyitva a műtéti heget az udvaron, és körülbelül annyi réteget is érintve. A felső száraz réteget egy számomra oly kedves anyag alkotóeleme követte ami már komoly múlttal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik az udvarunkban: bizony a beton az az anyag és a tömörített kavics az alkotóelem! Hála a Jóistennek, nem nagy szakaszon és nem számottevő mélységig de itt is megtisztelt jelenlétével ez a nagyszerű matéria! Szerettük is érte. Ásás közben bizony gyakran felcsendült a fülemben Bessenyei Ferenc örökbecsű baritonja: Temetném a munkát, jaha, diha, ... és ezt a munkát most szó szerint! Mikor már előbbre jutottunk, láttam ez bizony nem matiné előadás lesz, ha nem igyekszünk több felvonásos tragédiába fullad a vidám kis családi vígjáték, úgyhogy átmentem a ház másik falához és elkezdtem ott is ásni. Na, ez volt a Darwin-díjas ötlet. A ház észak-dél tájolású, ez a fal a nyugati és már odasütött a nap, így hát hátulról napsütés, oldalról a fal sugározta a késő nyári D-vitamin komplexet. Én meg csak ástam, égtem, vízre vágytam, majd eszembe jutott, pont ezért ásom, úgyhogy még jobban ástam, mert nőtt a víz utáni vágyam, tiszta körforgás, mint a vízé, Úristen, már zavarosak a gondolataim, vizet akarok! De víz még nincs, legfeljebb föld, de az több köbméter, úgyhogy jobb híján földet szórhattam a fejemre, beismerve vétkemet: nincs négy kezem, hogy két ásóval dolgozzak. Felmerült az ötlet, hogy idomítsunk vakondokat, azok majd megoldják a problémáinkat. Nem rossz ötlet, de momentán egy sem volt a közelben, ami meg volt, az a paszternákot is kikerülte nagy ívben, pedig ha nem tette volna, még kitüntetést is adok neki. Summa - summárum ment az ásás, mélyült az árok, na meg a ráncok a homlokunkon, de nem baj, mert ott meg megült a por, úgyhogy a kozmetikus sem tudna jobb alapozót a ráncok eltüntetéséhez. Legfeljebb világosabbat. Eszembe jutott, hogy a változatosság kedvéért a vízóraaknában fúrjuk ki a cső kimenetét. Le is szállottam a mélybe, kértem a célszerszámot (HILTI!!!!) aztán adj neki! A furcsa az volt, hogy elvileg ott lent hűvösebb van, de mire végeztem érdekes módon nem a dicsőség szikrája csillant meg habtestemen, hanem a niagarai sebességgel távozó verejték, és az abból távozó pára rajzolt körém szivárványt, amitől úgy néztem ki, mintha csillámpóni lovásza lennék!

Munkánk gyümölcse kezdett beérni, már teljes hosszában több volt az árkunk mint egy eke szántotta barázda, de volt még hová süllyednünk. Egyébként itt már stílszerűen kezdtük úgy érezni háborút vívunk a vízért, a lövészárok végül is készült hozzá. A baj csak abban leledzik, hogy nem volt elég széles, így futni nem lehetett benne, ellenben ásás, lapátolás közben dörgölődtünk egymáshoz, mint a kanos kutya a szukához. Ennek köszönhetően újabb ingyenes kozmetikai kezelésben részesített a ház, bőrradír! Eredeti, utánozhatatlan, és természetes. Kár ,hogy mindezt csípőtől lefelé lehetett csak érvényesíteni, viszont a combom, olyan mint a baba bőre. Nem puha, piros-pozsgás, olyan horzsolástól gyulladt színű.

Majd elfelejtettem, a kiskertben, ahol kiszedtem a fenyőtönköket, ott megy a cső. Ez azért jó, mert ami gyökér akkor benn maradt, mondván, mélyen van elrohad, most újra főszereplő lett! Éppen abban a másfél-két ásónyomnyi sávban volt a legtöbb, így hát erősen foglalkoztat a gondolata egy multifunkciós kézi-, kerti szerszám kifejlesztésének. Ha akarom ásó vagy kapa, ha kell lapát, esetleg fejsze, fűrész, gránátvető, páncéltörő és ha minden kötél szakad, fókuszált atomcsapásra is képes. Hát kellett volna. A fenyő puhafa, mi? Az ásóm meg úgy ás mint egy lány, mi? Persze, csak ez a fenyőgyökér szerintem már megkezdte a fosszilizálódást, sőt előrehaladott volt benne. Cseszett, csakúgy kijönni, és persze mindig az ásó lenyomása közben akadtam bele. Ilyenkor döccenés, ásónyél rándul, én ütemes hajlongó táncba kezdek az árokban, néhány arra járó japán turista percekig nem tudott tovább menni, mert azt hitték köszöntöm őket, én meg ugye azt hittem ők köszöntenek engem, így hát mint gólyamadár a pocsolya felett, hajlongtunk egy darabig. Ezt a problémát is megoldottuk, szívós munkával kiirtottuk az írmagját is az ünnepi származásának védelmébe kapaszkodó gyökereknek!

A teljességhez az is hozzátartozik, hogy találjunk valami megmagyarázhatatlan, vagy nem odavalót a földben, hát jelentem, találtunk. 110-es műanyagcsövet. A kiskertben. Párhuzamosan a csatorna bekötéssel, nagyjából a gázcső vonalában. Ez csak azért érdekes, mert a gázcső műanyag gégecsőben fut le a földbe, a 110-es cső 75-80 cm mélyen a gázcső vonala mellett, a házra merőlegesen került elő. Na, szóltunk a volt tulaj rokonának, jöjjön át, nézze meg, nyilatkozzon róla. Jött, mondta. A gázcső van benne. Mondjuk jó, de nincsenek egy vonalban, mondja akkor nem tudja, de szerinte a gázcső van benne. Hát jó ebben maradtunk, egyúttal kiderült a "kerti téglaüreg titka". Krumplis verem volt az általunk már ősi sírboltnak vélt földalatti titok.

A nap vége felé közeledvén, következhetett a vízi kígyó sírba helyezése, voltak pillanatok mikor már úgy éreztük ez inkább sírva helyezés. Kicsiny ötlettől vezérelve a család ifjabb férfi tagja, miután megkértem, húzzon egy nejlont a cső végére és ragassza le, kapott a lehetőségen és egy kék gumikesztyűvel zárta le a problémát. Majd belefújt a csőbe, mitől is a cső végén egy integető kéz jelent meg, így teljessé téve a kígyós hasonlatot, egy bohócot nyelt a műanyag csőkígyó!

Folytatás következik, mert még falon kívül tekeredik a (cső)kígyó, és türelmet akar enni. Rövidesen be kell vinnünk a fürdőszobába, a csatornával együtt, már látom újra alapozva lesznek ráncaink.

2 komment · 1 trackback

Címkék: ház kert víz udvar vízvezeték


A bejegyzés trackback címe:

https://vityillo.blog.hu/api/trackback/id/tr514765803

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macamuca [IHUN] 2012.09.10. 15:14:39

Üdv!

Az előző bejegyzésnél találtam a blogra (Határátkelőn linkelte egy kommentelő), és gyorsan felfaltam a létező bejegyzéseket. Hamar elfogytak.... Aztán vártam. A következőt. És (számomra) sokára készült el....
Magyarán: lehetne gyakorítani? = nagggggyon tetszik :)))
A téma ismerős, anno átéltem/tük, egy régi parasztház felújátásával: földes aljzat, víz az utca végén, ellenben omladozó melléképületek, gaztenger a hatalmas kertben (faluszéli porta.... jóóóó nagy telekkel) és akácfák. Gyökerestől.... Eltávolításuk után megvolt a szükséges gerenda- és deszkamennyiség (amire a melléképületek rendbehozásához, illetve létrehozásához volt szükségünk), valamint majdnem 2 télen át fűtöttünk a maradékkal... Gondolhatod...
A stílusod eszméletlen, csak így tovább, és kéretik sűríteni a "járatokat" :DD

Sok sikert a felújításhoz is és a bloghoz is! :)

lipka zoltán 2012.09.10. 15:32:56

@macamuca: Köszönöm, és igyekszem, de a napi robot mellett egyelőre ennyi telik, sietni nem akarunk (nem is tudunk), de azt megígérhetem, ahogy egyre előrébb leszünk, úgy egyre több lesz a megírni való, én már látok néhány lehetőséget most is.