Napok óta. Mert egy családi ház rendbehozatala nem merül ki a különböző belsőségek transzplantációjában, rozzant és megereszkedett, ráncot vetett burkolatok cseréjében. Ide tartozik bizony a külcsín is, kert, udvar. Mivel a belső munkák immáron télies körülmények között is folytathatóak (bontás, vágás, vésés), gyorsan nekiugrottam a kert rendbetételének.

Aki nem először jár itt, már olvasott a kerttel vívott harcok krónikáiról. Csak a teljesség kedvéért ismétlem meg, mezőt kaptunk stafírungként vityillónk mellé. Mezőt, legalább 2,5, de inkább több éve nem munkált mezőt. Mezőt, melyen önálló ökoszisztéma alakult ki, a tápláléklánc valamennyi szeme ott csörgött, csúcsragadozója pedig a Felis silvestris catus, vagyis a házi macska. Már ha nem jutott be egy-egy kóbor kutya az udvarra, mert akkor bizony trónfosztás volt. Növényzetét tekintve némileg egysíkúbb a helyzet, volt benne kúszó tarack, néhány más egyéb gyom, na meg a kúszó tarack, egy kisebb paszternák ültetvény, ja és el ne felejtsem, volt még némi kúszó tarack is. Az még most is akad. A nyári offenzívában jelentős csapást mértünk a területen uralkodó kúszó tarack birodalom ellen. Apropó, aki még nem látott ilyen kedves növényt, annak kedvéért elárulom, hogy ragaszkodó természetű a drága, ráadásul van benne némi biológus habitus, olyan mint Bertold Wiesner-nek, szórja a magot feszt! Amúgy kiváló bioszőnyeg lehetne, vastagon átszövi a talajt, nem is értem miért nem lett inkább pók tarack! Az irtása is embert próbáló, mi többszöri vegyi hadviseléssel elértük, hogy a nyár végére, szép egybefüggő szőkére száradt és döglött lett a mező kilencvenkilenc százaléka. Persze azért vágtuk is, egy egész napom ráment, hogy fazonra igazítsam, arról a három napról nem is beszélve ami azzal telt, hogy az egyéb száraz, növényi csontvázakkal együtt, egy halotti máglyán átadjuk kúszó lelküket a mennyei MGTSZ-nek. Mindezek együttesen eredményezték, hogy napjainkra már nem egy őscsalitos, hanem egy tarló képét mutatta a kert.

Íme eljött az ősz, másoknak az elmúlást juttatja eszébe, nekem most inkább a tavaszi újrakezdéshez az alapozást, aztán lehet, hogy mire végzek addigra számomra is az elmúlás lesz a jellemző: vagy hálát adok, hogy elmúlt az őszi kerti munkálatok ideje, vagy elmúlok benne én is! Nem vagyok egy extrém sportoló természetű adrenalin koktélpohár, így hát én is  mint minden tisztességes, és főleg kényelmes kerttulajdonos, úgy gondoltam a kert előkészítéséhez hívom a traktoros embert! Hát, nem azért mondom, de manapság úgy tűnik, közel sem akkora a választék, mint amikor a TSZ-ek megszűnésekor kárpótlásul kapott Beloruszok hörgése vert fel októberi hétvégéken a lustálkodós alvásból. Egy kicsit olyan lett ez a traktoros emberkedés, mint anno a vadnyugaton a "puskás ember" felfogadása. Van traktoros, látnia kell a kertet (ez ok, semmi gond), xxxxx Ft, de nem lesz elég egyszer megjárni (na itt már egy kicsit zúgolódott cizellált földműves lelkem), vannak-e gyökerek (akad, főleg szőlő, de elérhető mélységben én már kiástam, a többiért nem vállalok felelősséget), mert ha van akkor lehet, hogy szántás nincs; rét-e a kert (az, de éppen ezért szántatnám meg), és menjek el érte, hogy megnézhesse a kertet! Na, itt dobtam el a kanalat, kár hogy nem volt megélezve, azonnal harcművész rangra emelkedtem volna! Ba meg, ezek tényleg olyanok mint a puskás emberek, adjál szállást, piát, zabot, állítsd elé a lelövendő embert, oszt ha ráérsz húzd meg a ravaszt. Mármint az elsütő billentyűt, semmi perverzkedés! Szóval, én azért szerettem volna megszántatni, mert 1. rétem van, 2. vannak gyökerek, 3. mélyen akarom megmunkálni, hogy a kúszva terjeszkedő növényi rémek télen berohadjanak, trágyázzák a talajt. Ja, azt még nem is mondtam, hogy a gépesített ekés ember ígért nekem cirka 25 cm mély szántást a fent leírtak teljesülése esetén. Mivel egyeduralom van traktor hiányból kifolyólag, így rövid tépelődés (serkenő borostám szaggatását értsd alatta) után úgy döntöttem, a kert előkészítése is a felújításra jellemző csináld magad formában fog lezajlani: MEGÁSOM.

Nem, nem őrültem meg, csak elegem lett a kifogásokat kereső, a pénzért erősen idegvégződést nyúzó, szombaton jövök, csak azt nem  mondja meg melyiken, földművelő plowboy-okból. Van tehát kb. 700 m² kertünk amit fel kell ásni. Nekiálltam és napok óta ölelem az ásónyelem. Harcos feladat ez is, annak ellenére, hogy mostanra már kifejezetten fájdalommentes a fizikai megerőltetés, az első nap után kissé megfontolt lett a mozgáskultúrám. Már abban az értelemben, hogy hirtelen mozdulatra büntető hatású érzések kezdtek elönteni úgy deréktájékon, de aztán az idő múlásával ezek is igeidőt váltottak és a jelen már csak fáradtságot közvetít. Egyébként élvezem, akárcsak a szomszéd frissiben családba integrált beagle-je. Kölyök a szentem, ebből kifolyólag gumilabda állapotban tart a törzsfejlődése, ahányszor az ő oldalukra érkezem, mint az írógép kocsija, megjelenik a beagle farka a kutyát csóválva, és hogy teljes legyen az öröm, ezt verbálisan is jelzi a tehén rejtőszínű vadásztanonc. Csak hát, a hangja nem kifejezetten olyan kellemes, mint mondjuk Isaac Hayes-é, így ásóval a kezemben rezzenek össze minden egyes üvegcsörömpölésnyi vakkantásra. Az átelleni kocsmából - aminek a törzsközönsége szerintem már fogadásokat kötött arra, hogy mikor ásom el magamat is -, szóval a helyi súlyemelő központból valaki átkiabált amikor rángani tűntem a kutya kommunikációs próbálkozásaitól, hogy mi a francnak böködöm ásóval a földkábelt, ha egyszer ráz?! Kénytelen voltam gyorsabban ásni, hogy minél kevesebb időt töltsek a kutya térfelén, ennek az lett a következménye, hogy a csahos gumilabda szakított időt, na meg egy nyílást a drót kerítésen, és meglátogatott. Milyen jó is volt, a másik szomszéd felé a drótkerítés még nincs kihúzva, annak a kerítésén egy jól megtermett hiéna is kényelmes átfér, már láttam, hogyan megy világgá a Vásáry André képességű eb. De nem tette, legalábbis először. Körbeugrált, betámadott jobbról, majd akár egy gyorsított felvételű hernyó, elharmonikázott kilóhússzal, hirtelen jobb kanyar - szerintem itt gepárdnak képzelte magát - majd nyílegyenesen neki az ásó lapjának! Még jó, hogy elvettem előle, így nem lett commotio cerebri a száguldás vége. Ezek után inkább úgy gondolta segít nekem, csak az volt a gond, hogy ő ott ásott, ahol én már ástam. Véget kellett vetnem ennek az eszeveszett földművelésnek, ölbe kaptam hát, és gyengéd mozdulattal átsegítettem a saját szántójára, ott ekézzen tovább. Mondanom sem kell ezt a játékot még egyszer végigtoltuk, átszökés, testcselek, rohanás, melynek amplitúdója a fülek és a lábak kereszteződésével jellemezhető; levezetésként egy kis talajlazítás, ölbe kapás, hazatoloncolás. Harmadikra már meg sem állt nálam, gondolom érezte rajtam a bevándorlási hivatalnok hangulatot, így hát emigrált a szomszéd kerítésén keresztül. A gond csak abból adódott, hogy miután állampolgárságot váltott - családi kedvencből kóbor eb - keresni kezdte a kenyéradó gazda. Valahonnan a világ végéről sikeresen hazatoloncolták, közben én megjavítottam a vasfüggönyt, úgy hogy a következő dobbantási kísérletnél szinte látszott, ahogy kiizzadja a szökéshez felgyülemlett adrenalint. Szegény pára, besültek a rakéták.

Hát így ások egymagamban mostanság, de jó ez így, érzem, látom a földemet, tavasszal nagyobb becsülettel vetjük el a magokat. Mivel ez több napos projekt, ezért az egyéb munkák háttérben és csökkentett módban futnak. Az ásással kapcsolatban érzem, hogy még nem tapasztaltam meg mindent, úgy hogy valószínűleg folyt. köv..