Tényleg. Csak hát a pragmatizmus könyörtelen fogaskerekeinek mindent bedaráló perpetuum mobile jellegéből adódóan, egy gyakorlatiasan gondolkodó férfi ember első lépésként elégedett a családi ház kompromisszumával is. Legalább is a mi családunk esetében. Sok mindenről esett már szó, csak arról nem, milyen jövőbeni tervekkel a tarisznyánkban fordultunk be a pitvarba.

Nagyívű, konstruktív terveink vannak, melyek az önfenntartás irányába terelik gondolataink és tetteink csapongó hullámfodrait. Azért csak hullámfodrok, mert egy cunamihoz még nem vagyunk elég felkészültek, bár a környezetünk, tágabb család, baráti kör olyan mértékű dologi adományígérettel halmozott el bennünket, hogy abból feltámaszthatnánk egy mezőgazdasági termelőszövetkezetet. Helyesen tették és hálásak vagyunk érte, majd jöhetnek ők is élvezni a gyümölcsét, úgymint vetés, kapálás, ritkítás, ásás, szedés, mászás, ölés, na egye fene evés. Esetleg ivás. Oszt ennyi!

1300 nm, azért ez az 51 nm-hez szokott realitásérzékünknek nem csekély perspektíva! Mikor először végignéztem rajta (persze kaszálás után, mert akkor már látszott a vége) megállapítottam, "Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!"... "Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom."! Ekkor szóltak, hogy a kertszomszéd megvenne vagy 25 métert a róna végéből; na, mondtam meglátjuk, jut is marad is! Aha, maradt. Mikor megnéztem kb. mekkora is lenne az a terület, hirtelen belém csípett a "börtönéből szabadult sas lelkem". Döntöttünk, föld marad, rabszolgaság bevezetve, nílusi áradás nélkül is termékennyé tesszük talpalatnyi földünket. Csodálatos terveink megvalósításához természetesen elő kell készíteni a terepet. Mivel elődeink régi magyar és keresztény szokás szerint kedvelték a szőlő tőkéjét, komoly nyomozó munkát latba vetve négyzetméterről-négyzetméterre végigjártam a kertet és támadást indítottam a gyomok közt megbúvó szőlőtőkék ellen! Kellett, hiszen ha jő a szántás ideje, nem szeretnék égnek meredő gépi barmokat látni, mert az eke fennakadt valami felszín közeli gyökérkövületben. Ástam, mivel ragaszkodó fajtájúak voltak, azért kellett még csákányozni is, aztán meg marha gyorsan futni, mert az egyik tövében vadméhek laktak és nehezményezték, hogy jött a kilakoltatás. Kérdeztem is mi a tököt lehet ezekkel csinálni, mondták füstöljem ki, vagy égessem fel azt a részt. Jó ötlet, mikor a gazt tüzeltük; persze, pont égetésre való idő volt, 30 fok árnyékban, akkor is egy pillanatra nem figyeltem, 8 nm-el több lett az égetésre fenntartott terület. Próbáltatok már ásóval oltani sivatagszáraz gyomot? Hát, nem a leghatékonyabb, viszont javítja a kar-szem koordinációt. Hason fekve. Na szóval, elképzeltem, hogy ráeresztem ezekre a vad, zümmögő hippikre (tökre szőrösek voltak) a tüzet, aztán egyidejűleg meg is kongathatom a faluban a vészharangot, mert itt bizony a londoni tűzvészt újraforgathatják. Egyelőre kihagytam a hegyes fenekű albérlők tőkéjét, mentem a többire. Mire végeztem, a kert új értelmet és nevet nyert: A bombák földje! Ennyi kráter már az űrből is látszik, várom is a tűzszerészeket, ha azoknak van műholdas megfigyelőegységük. Mire kijönnek legalább néhány töltényhüvelyt szerzek, mert úgyse hiszik el, hogy miért ástam, legalább legyen mit vinniük.

Persze, nem csak termesztünk, terveink szerint tenyésztünk is. Majd. Ilyen tollas állatokat mint, csibe, tyúk, kakas, kacsa. Ez azért izgalmas, mert van a családban olyan, aki irtózik a madaraktól. Mikor tervezgettük, hol legyen a baromfiudvar, latba vetette minden befolyását és azt tanácsolta, hogy déli irányban, telekhatáron túl 1-végtelen km távolságban. Mondtuk oké, baromfiudvar ott lesz, a tollas jószágot meg ridegtartással az udvaron neveljük. Olyan ÓÓÓÓÓk vagytok!!!

Szóval lesz állat-, és növénykert, nem adjuk fel. De mindezek előtt, még ott a bontás és építés felemelő hangulatú családépítő tréningje.