vityilló

Feltételezem mindenkinek ismerős az az érzés, amikor elégedettség fűti, a föld felett jár, mit jár, lebeg mint nyárfapihe a medence vízének felszínén, aztán egyszer csak úgy jár, mint részeg panelproli a lépcsőházban: feltúrja orrával még a betont is.

Nem véletlen a címbeli utalás, bár az eredetitől annyira eltérő módon zajlott, hogy az már szinte ugyanaz. Na, ez szép és feloldhatatlan ellentét lett itt mindjárt az elején. A lényeg, hogy hidrotikus tevékenységeink során kialakuló helyzetek, lassan tolkieni magasságokat és mélységeket kezdenek elérni.

Az előzőekben megírt földmunkás értekezlethez azért tartozik még néhány gondolat. Ugyebár ott hagytam abba, hogy a setét kígyóutánzat elnyerte végső nyughelyét, úgyis fogalmazhatnék, alászállt a mélységek bugyraiba, hogy majdan onnan, bugyogva ontsa éltető nedvét.