vityilló

Miközben az első szakipari munkálatokon átlendültünk, akár egy turbócsiga a 400 méteres akadálypályán, gyönyörű hasonlat virradt fel elaprózott gondolataim romjai felett: Kis lépés a ház életében, de hatalmas ugrás nekünk! Elkészültünk a csatorna bevezetésével, a szükséges bekötések felállásaival, falon belül a vízvezeték, meghódítottuk a mi kis személyes galaxisunkat.

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felruházott, multitasking lehetőségekkel (újságolvasás, laptop használat, netán telefonálás egyidejűleg) is megáldott csatorna alapjait. Bocs, de ha mélyen magunkba nézünk ez tényleg így van. Mármint a multitasking+wc kombó.

Nem, nem az udvarokon található, úszásra csak nyomokban emlékeztető mozdulatok kivitelezésére sarkalló, sznobista, lábgomba tenyésztő, hidropónikus ökoszisztéma tároló, merevfalú madáritatóról van szó. A megoldás roppant egyszerű, amikor unokaöcsém önkéntes bátorsági rohamában úgy döntött egy este, hogy nagymama látogató családi kiruccanás után, egy élete, egy halála, Ő bizony nálunk alszik, a fürdőszobába lépve az alábbi mondatot sóhajtotta el nejemnek: Marcsika, de jó nektek, hogy medencétek van a fürdőszobátokban! Mindezt címezte egy 140x140-es sarokkádnak, a három és fél éves kölök, tekintve, hogy addig csak hagyományos fürdőkádat látott. Megsúgom, addig is örökbérlete volt a szívünkben, de ezzel egy újabb érvényesítő pecsétet kapott rá.