Feltételezem mindenkinek ismerős az az érzés, amikor elégedettség fűti, a föld felett jár, mit jár, lebeg mint nyárfapihe a medence vízének felszínén, aztán egyszer csak úgy jár, mint részeg panelproli a lépcsőházban: feltúrja orrával még a betont is.
Nagy örömködés közepette vonultam ki a fürdőszoba romjaiból, mondván hamarosan folytatjuk. Hát fogjuk is, csak közben megjött a papír az illetékről, és annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, mennyi lesz, így leírva azért hatott rám a számmisztika, ezért jött rám a jellemzően magyaros francnyavalya, a depresszió. Azért csak túltettem magam rajta, gondoltam majd a lövész, vizes, fürdőszobai árokban megjön a kedvem. Amiért nem jött meg annak oka rendkívül prózai, nem is kellett az árokba süllyednem. Ugye ott hagytuk abba, hogy frekvenciabérlet nélküli saját műsort sugárzó csatornánk lassan adásra kész, már csak a leágazásokat kell elkészíteni, aztán temetés, ásás, egy kis vizezés, temetés és..., na, nem így lett, mert az elképzelések, tervek olyanok, mint az evolúció, mire megérted, elfogadod, már megint valami kinő belőle. Eredetileg a sarokkád volt a fürdőszoba, hogy stílszerű legyek, sarokköve. Ez azért is fontos, mert ugye a lefolyó felállását pontosan be kell lőni, hiszen itt nem működik jól az a fajta szakiskodás, hogy na bumm, legfeljebb 3 centivel arrább visszük! Na, szóval Tanár úr kérem, én készültem, felkiáltással leméreteztem a standard sarokkád kloákáját, meg is vettük az idomokat, és amikor jött volna a gyakorlati tervezés,- tudod az olyan felnőtt legozás, kiderül mire emlékszel még a logikus és gazdaságos gyermekkori építős korszakodból, okoskodtok, hogy ide egy 90-es könyök, oda egy 45-ös könyök, utána T-idom, Y-ág, a gyerek meg a sarokban röhög, mert ő már akkor is 3 dimenzióban gondolkodik, amikor leírja a nevét- , szóval akkor kiderül, hogy mégsem lesz az úgy jó, biztos, hogy sarokkádat akarunk? Na, bakker, kezdődik, de semmi baj, olyanok kell legyünk mint a kici, occó GPS szlogen: Újratervezés! Brainstorming a Mount Bathroom lankáin, eddigi elképzelések jó alapok, egy dolog tartja a pozícióját megingathatatlanul, az pedig a WC-csésze. Most már ez a kályha a mi családi táncparkettünkön, a többi berendezési tárgy csak hozzászagolhat az elhelyezéshez! Nem túl hosszas, ámde konstruktív megbeszélést követően Kolombusz tojása nálunk is talpasodottá változott és megszületett az idea, a heurékák hovatovábbja, mint 10000 luxos mesterséges Nap, villant fel a megoldás óriási neonreklámként villogva leendő Housopolisunk, mesterséges eredetű hegyvonulatának lábainál: asszimetrikus sarokkádunk lesz!
Kemény menet volt, innen már minden adja magát, mosdó, szekrény, mosógép szépen elhelyezkedett és megosztozott a fennmaradó helyeken, mindenki elégedett, de fürdőszerelés ma nem lesz, mert kell a kád a pontos méretek miatt! Nincs más hátra, meló van elég, kivonulunk az udvarra, és mindenki keres magának munkát. Bobo, a férfievolúció családi példája, folytatja, a ház mögött a drótkerítés oszlopainak szánt lyukak kiásását, én visszatértem a kertbe, régi jó ismerőseim, és örök riválisaim, a paszternák ellenállók elleni harc felmelegítése címén, feleségem pedig, készülvén az őszi ültetési szezonra, a kiskertet rendezgette.
Ami azt illeti, jól is esett, hogy ásóval a kezemben, gondolkodás mentes, biorobot üzemmódba léphettem. A múltkori offenzívámat követően nem sok zöldlevelű integetett (be) nekem, de azért látszott, hogy tudtak volna mit tanítani Szaddamnak a biológiai hadviselés apró fogásairól. Mondtam, terjednek ezek mint az internetes lánclevelek. Monoton fittnesz gyakorlat közben (higgyétek el, jobb, mint a taposógép) szabadultam meg a maradék leveshuszártól, majd elgondolkodó tekintettel meredtem a terasztól a hátsó kerítésig, a hatás kedvéért felvettem a maratoni távolbanézés szabályos testhelyzetét: bal talpam a betonlábazaton, enyhén behajlítva, jobb talpam egy szinttel lejjebb, bal könyökömmel, a bal térdemre támaszkodva, jobb kéz csípőn. Az államat előre tolva, szám pengevékony, tekintetem gondterhelt, szemöldököm (baromi fontos!) ráncolom és összevonom és nézek, és nézek előre, és... eh, de marha fárasztó lehetett ez Old Shatterhandnak is. Azért, nem csak a klisé kedvéért pózoltam, gondolkodtam is közben, jön az ősz, hullanak a levelek (erről is a NAV jutott az eszembe, bakker), lassan tervezni kell a kertet is. Szántás, ültetés, egyengetés, csupa földes munka.
Mikor eddig jutottam, Bobo közölte, egy kivételével kiásta az összes oszlop helyét, azt az egyet a régi oszlop miatt nem tudja. Hajrá, csináljunk helyet az utolsó oszlopnak is.
Először, a régi oszlopokat kellett eltávolítani azon a szakaszon, ahol átfedés van. Mivel a három oszlopból kettő mumifikálódott fából volt, azt hittem a harmadik rozsdás vas sem tart tovább, mint az elözőek. Tévedtem, komoly gyakorlat kerekedett a házi feladatból. Mikor már a gyengéd mozgatás nem volt elég, bibliai eszközhöz folyamodtam, ráztam, mint Krisztus a vargát! Beleadtam apait-anyait, lazult is mint pásztorgyerek az aratóbálon, de mikor kiakartam emelni, harmadúton megakadt és lefelé vállalta az utat, de úgy látszik tériszonya volt, mert felfelé nem. Addig gyököltem, míg kiderült az ok, a föld alatt egy-két centivel ott húzódik másik házikedvencem, a kerítéslábazat, valószínű, annak aljában akad. Mire eddig jutottunk, már megvolt a megoldáshoz szükséges vérnyomásom, így telt hangon kiáltottam hű fegyverhordozómnak: Bobo, hozd ide a HILTI-t! Mint Heath Ledger a Lovagregényben! Lezúztam az ellent! Amint porrá vált az általam gerjesztett végítélettől a ragasztó hajlamú beton, máris nekiálltam Föld körüli pályára állítani az oszlopot. És még mindig nem akarta! Végső dühömben gyilkos ölelésbe fogtam, és hogy a klasszikust idézzem:
"...ősz mestere tépi, cibálja, ez az élet melódiája, ez, a fekete zongora!"
Ilyen költői gyengédségnek már igazán nem tudott ellenállni, bánatos cuppanással búcsúzott sötét és vasmarokkal szorító foglárjától. Ekkor derült ki, mi okozta hosszas ragaszkodását, az alja el volt verve, ennek köszönhetően egy, majd egy centiméter széles pereme volt, azzal szögezte magát Földanyánk szoknyájához.
Az akadály elhárult, áshattuk a lyukat. Mikor elkészültünk, kezdhettük az állítást! Nem májusfa, különben is szeptember van, nem, nem erotikus ponyvát olvasol, és nem is nyelvtan leckét gyakorolunk. Oszlopot állítottunk. És most tessék megkövezni, betonoszlopot állítottunk. Tudom, megfogadtam, hogy a betont írtom ahol érem, de ezt kaptuk és célnak megfelelő. Azért nem lettem teljesen prosti, csak beássuk, nem kap betonlábazatot. Szóval, oszlop. Hát, nem tudom hányan emeltetek ilyen oszlopot, de ez k nehéz. Elöl fiúgyermek és anyja egy vasrúdba kapaszkodva, én hátul egyedül az oszlopba kapaszkodva, megfontolt léptekkel közelítettük meg az oszlopot nyelő üreget. A család gyengébb és gyengédebb fele tiszteletet sugárzó óvatossággal földre helyezte a betonmenhír lábát, én pedig, mint Sziszifosz felküzdöttem függőlegesbe. Innen már gyerekjáték. Aha, mert már megint előbb járt szám! Áll az oszlop, mint... ezt inkább hagyjuk, szóval áll az oszlop, és nem elég mély a lik, vagy túl hosszú az oszlop, tök mindegy, itt ásni kell, de ahhoz előbb ki kell venni az egyébként nem csekély mélységű likból az oszlopot. Amit hárman cipeltünk! Mély sóhajt követően átöleltem az egyáltalán nem kívánatos, az én ízlésemnek egyébként is vékony, de annál súlyosabb egyéniségű betonladyt, majd az őskori látens emlékek ködéből előtörő hörgéstől kísért, a lemenő nap fényét kenterbe verő fejjel emelem ki a relatíve kis lyukból. Na, itt nyert számomra igazi értelmet Einstein munkássága! Relativitás, mi? Kicsi a lyuk, mi? Hülye fizika! Innen már tényleg egyszerű, lyukat mélyebbre ásni, oszlopot visszahelyezni, temetni, örülni, egy megvan. Már csak hat van hátra. Azért az még hozzátartozik, hogy le kellett rónom a tiszteletemet a XXI. századi totemoszlop előtt. Ugyanis térden állva, mélyen meghajolva döngöltem, tömörítettem a talajt, a tartós együttélés érdekében.
Hát ilyen amikor nem történik semmi a házfelújítás kapcsán, ha minden igaz a napokban veszünk egy kádat, asszimetrikusat. Sarokkádat. Akkor majd folytatódik a szakmaibb barkácskomédia.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.