vityilló

A címbeli kérdésre a válaszom egy határozott igen. Vagy, nem? Voltak pillanatok amikor a kétség férge kijózanodván a gyakorlatias gondolatlöketektől, bőszen rágni kezdte lelkiismeretem és racionalista mindennapjaim manapság kopottas szövetét.

Az elején kezdve, kicsiny családunk nagy vággyal telítve élte mindennapjait a harmadik emelet ketrecében: családi házat akarunk, kerttel, udvarral és minden jóval mi velük jár! Nem holmi panelrabságban szenvedő sápatag kompánia a mi kis családunk, génjeinkben hordozzuk, ifjúságunk elmúlt éveiben bizony éltük és szerettük az élet kapával, udvarral, kerttel teljes valóságát. A gyerekek pedig néhány éves korukig szívták magukba a falusias jó levegőt és az elmaradhatatlan trágya szagot, manapság pedig a nagyszülők révén jutnak hozzá ezen függőségük fenntartásához szükséges élvezeti adagjaikhoz.

A vágyak megvalósítása sok tervezést, előkészületet igényel, mondják az okos emberek. Nem kívánok vitába szállni velük, biztos így van, ám nálunk a ház-vágy kielégítése inkább érzelmi alapú döntés volt, szeleburdi, oktondi és kamaszos gondolatoktól vezérelve, főleg feleségem elkezdte nézegetni az eladó házak sorát, mivel egy korábbi megfontolt és egyértelmű megbeszélésen kiderült, hogy nekünk nem az alapoktól történő építkezés az utunk, mi mások elfuserált határolószerkezeteit akarjuk átalakítani a saját kényünk-kedvünk, na meg a pénztárcánk szerint. Visszatérve a döntési folyamatunk elemzéséhez, nálunk tombol a tavasz, szerelem - büszkén vállalom, hogy harmincon túl, negyvenen épp innen, fülig szerelmes vagyok a feleségembe, ad absurdum a családunkba - , bizony meglátni és megszeretni kell a vityillót! Mivel a Jóisten útjai kifürkészhetetlenek, és mivel az érzelmeink tomboltak, elkerülhetetlen volt a találkozás Vele! A feleségem csábult el elsőnek, de nem nevezhetem cédának, mert engem is a kéménye köré csavart végül a választottunk. Az első randevú, mint mondottam a feleségemmel zajlott le, egymásra néztek, nejem szemében villant valami szikra, a vityilló ablakain megrezdültek a pókhálók, kertje uszályán hullámzott a tavaszi szellő, megfodrozván vastag gyom csipkéjét. Mikor a pillanat elmúlt, sebes mozdulattal telefonjához kapott és az ELADÓ felirat alatt szűzi fehér számot feltárcsázván mohó érdeklődésbe kezdett. Az egyáltalán nem szigorú tulajdonos határozott, egyértelmű információkkal látta el, nem úgy mint egy lókupec, mivel építész a szakmája tudta mit érdemes elmondani és mi az ami csak felesleges vízgereblyézés. A végső kérdés, a mindent eldöntő információ kicsikarását követő válasz szinte angyali harsonaként vibrált szerelmetes feleségem fülében. Örömét leplezve, velem való megbeszélés halaszthatatlan tényét leszögezve búcsúzott, majd elkattintva néhány képet az eladósorban lévő kiválasztottról, máris engem tárcsázott.

A gyakorlatias gondolkodás visz egyszer a sírba! Talán nem, de való igaz gyorsan le tudom rántani a környezetemben vágyakból, álmokból szárnyakat növesztő, főleg nőnemű álmodozókat. Mikor felvettem a telefont szinte rám zúdult a nejem új szerelméhez kötődő mámora: Zotya, képzeld! Megtaláltam, első látásra,.... és így tovább. Mikor elmondta az árat is, nálam kattant a kapcsoló: Ez biztos nem létezik, valami nem stimmel! Gyorsan lerántottam a szerintem meghatározott valóság talajára, és figyelmeztettem ne élje ennyire bele magát, itt valami nem stimmel. Persze, hogy én lettem a csúf és gonosz, ki nem hagyja őt kibontakozni! Nem ragoznám, végül győzött a szerelem. Mikor megnéztem a képeket, ugyanazt éreztem ebben a csábítóban van valami, amiért érdemes szenvedni, küzdeni, beengedni az életünkbe.

Így kezdődött a kényelmes, Pató Pál uras helyzetünk felborítása, vágyunk megvalósítása, amely tartogatott, és biztos vagyok benne, még  mindig tartogat titkokat, szerelmünk tárgya még csak elkezdte feltárni múltját, félek a múlt szennyese még nem került elő.

A jövőben bemutatom közös életünk rezdüléseit, örömét, bánatát, melyet rövidesen családunk és álmaink házának egybekelésének ha nem is viharos, de időnként borús, felhőkkel is tarkított napjainak elmesélésével folytatok.