Nem vesztünk el, csak egy kicsit leragadtunk a kertben. Megfogadtam, teljesítettem: a kert megásva, hogy szerénytelenkedjem egy kicsit, "Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." . 2012. november 18. 13 óra 58 perc.
Tapasztalatban gazdag hetek állnak mögöttünk, hiszen kevés idő állt rendelkezésre egyhuzamban, egyszerre a föld őszi megmunkálására. Azért nem kis büszkeség töltött el, mikor végignéztem a felásott és helyenként már telepített kerten. Aztán eszembe jutott, hogy tavasszal kezdhetjük a végső annihilációt tarack ügyben, rotálás, gyökérszedegetés, gereblyézés, gyökérszedegetés, úgy hogy arcomra kiült a búbánat és poros borostámon csillogó ösvényt vágtak könnyeim hadai. Nem baj, most örülünk és a viszonyítás kedvéért álljon itt egy amolyan before-after illusztráció:
Innen indultunk nyáron
Itt tartunk most
Ami a képen nem látszik jól, az 4 darab barackfa, egy körte, egy cseresznye, egy meggy és egy dió, a gyümölcsök képviseletében, már a kert részét képezik, ugyanígy nem látszanak jól a kertet az udvartól elválasztani rendeltetett fenyők mellett a tuják és egyéb díszcserjék csemetéi sem. A bal oldali karókkal elhatárolt terület lesz a húsipari kombinátunk, alias baromfi udvar. Ott még található mogyoróbokor, mellette fekete szeder, és mögötte egy sor málna. Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetünk már meg is kezdte működését, mivel az eper elültetésével egy időben került a földbe némi hagyma és fokhagyma is.
Sógorom, miután rendszertanilag kissé átsorolt az elmúlt hetekben - véleménye szerint egy állat vagyok, amiért megástam a kertet, azóta hívónevem vakondok - eljött segíteni, mert nem húzódhatott tovább a szomszéd felől a maradék oszlop lerakása sem. Annak rendje és módja szerint, felpakoltunk, mármint izomzatilag, hogy a betonoszlopokat átszállítsuk leendő kacsalábas vityillónk udvarára. Én már elfelejtettem, hogy ezek az oszlopok milyen cudar nehezek, Ő meg nem tudom mire emlékezett a beton fajsúlyával kapcsolatban, de azért megjegyezte, hogy ezek az oszlopok nem a mostanában gyártott vékony fajták. Hát nem. Szóval utánfutóra oszlop fel, én autóba be, autó el, sógor ott maradt. Becsületemre legyen mondva alig 300 méter gyalog a táv, de azért Ákos innen is üzenem, hogy BOCS! Végül biztos nem haragudott nagyon, mert segített. Az oszlopok helye elő volt ásva, már csak mélyíteni kellett, aztán a helyükre állítani, majd a fejemet vakargatni, hogy, hogy a csudába lettek ezek a lyukak mélyebbek, mint az előzőleg leásott oszlopokéi. Ennek megfelelően a beleállított oszlopok alacsonyabbak lettek mint a korábban lerakott két szélső, így hát nekiveselkedtünk, én emeltem az oszlopot, Ő tömte alá a földet és cirka 2 perc alatt kész is lett az első oszlop magasság állítása. Meg én is, de Eötvös Gábor szellemében folytattuk a műsort: "Nem baj! Van másik! Na, látoood! Maestro, húúú húúú, múzik! Cak-cak!" Én keblemre öleltem a következő nehézbombázót, sógorom húzta az oszlop talpa alá valót, én adtam a zenei aláfestést: Ahhhhhrrrgh! Még az a szerencse, hogy ősz van, nem kell rövid ujjú ing, meg rövidnadrág, mert a könyökhajlatom úgy néz ki mint egy kezdő drogosé, aki részegen akarta magát belőni, és az összes vénáját felhasználta a napi adagjához, kétszer. Kék-zöld foltos ugyanis, azt persze én sem értem mitől lett a combom belső oldala ugyanilyen, még szerencse, hogy a feleségem az előző inspekció óta mindig látótávolságon belül volt, így nem kellett megmagyaráznom este lefekvéskor a szürreál-pointillista vázlatot magamon! Mikor túljutottunk minden beállítási opción, vízszint, egyvonal, magasság, letömtük alaposan mindet, rövidesen megy rá a drótháló. Bobóka felvetette, döntsük be az ólak hátfalát, így hát nekiveselkedtünk, meghintáztattuk, majd elkezdtem rettegni, ugyanis a falmagasság azért 180 feletti, és inkább kifelé, mint befelé kívánkozott feküdni. Kis gondolkodás után, egy-egy hosszabb gömbfával megtámasztottuk, és Don Quijote módjára ostromoltuk a falat, amely engedve legendás elődünk módszerének újrahasznosított megoldásának, hangos puffanással elterült, mint medve. A mellette lévő, szintén bontásra ítélt keskenyebb, de ugyanilyen magas falszakasz meg önálló indíttatásból felénk hajolt meg, majd dőlt el, mint medve. Még jó, hogy nem állt ott senki, csak a szomszéd virágos kertje szenvedett akut szilikózistól, és tapasztalta meg az élet váratlan helyzeteinek vállrogyasztó súlyát! Gyorsan megkezdtük a mentési munkálatokat, és büszkén mondhatom sikerrel jártunk, ad hoc alakított különleges mentőalakulatunk példaértékű módon teljesítette a feladatot, a szomszéd néni nem vett észre semmit.Eddig.
Egyelőre ennyi, nemsokára bent folytatjuk a bontást, de lesz még kályha állítás, némi takarítás is, mert már sok földet behordtunk, vagyis csupa olyan dolog mint eddig.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szaszy G 2012.11.22. 22:53:03
Őszinte részvétem, és gratulációm, tudom, hogy nem kis meló volt ;-)
lipka zoltán 2012.11.23. 10:33:30