HTML

vityilló

Vágytunk rá, megvettük. Most jön csak a java, fel kell újítani. Viszont mi csináljuk, magunknak, húzós, de az álmok ha megelevenednek, megéri!

Címkék

3malac (2) allergia (1) ásás (5) betonoszlop (3) bontás (4) Címkék (1) csatorna (5) dagonya (1) dante (1) disznóölés (2) drótkerítés (1) falak (2) favágás (1) flex (1) (1) fürdőszoba (4) Guns n Roses (1) ház (34) hitel (1) (1) időjárás (1) infografika (1) kád (2) kalapács (1) kályha (1) kapa (4) kapu (1) kémény (1) kéményseprés (1) kert (16) kraken (1) kürtvár (1) kutya (1) lakáskassza (2) malac (1) mória (1) ólak (4) pajor (2) pala (1) petrocelli (1) rotációs kapa (1) sár (1) sarokkád (2) sokkoló (1) szántás (3) szerelem (2) tarack (2) tégla (1) traktor (2) tyúk (1) udvar (13) utánfutó (1) vas (1) vetés (1) vietnámi (1) víz (3) vízakna (1) vízvezeték (4) wc (1) Címkefelhő

2012.08.27. 11:52 lipka zoltán

Az ólak szűkös melegében, avagy a reccsenő pala soha nem rajzol őszinte mosolyt az arcodra!

Van valami perverz öröm abban, ha szétrombolhat az ember építményeket! Emlékszem gyerekkorunkban is sokszor azért építettünk egy-egy homokvárat órákon keresztül, hogy aztán néhány perc ostrom után a földdel tegyük egyenlővé. Gondolom, hány csuklásunkat köszönhetjük ennek, mikor habarcssimítás közben talpra állt néhány műanyagkatona a majdnem kész vakolatban, a homokvárat nem tudták megvédeni, de partizán akcióban szabotálták a vakolást!

A mi örömünk egyik forrása az udvar oldalán húzódó, oszladozófélben lévő ólkomplexum. Mikor elterveztük a ház felújítási menetrendjét, a gyerekek azonnal falat akartak bontani! Bősz csatakiáltással rohantak volna a halálra ítélt elválasztófalaknak és akár pusztakézzel is rontották volna, csak omoljon mint Jerikó! Mivel egyelőre az udvar ürítése és rendezése a cél, még nem taposhatnak a romok felett elégedett vérszomjjal, ezért minden alkalommal látom a szemükben a sóvár vágyat, a tégla és vakolat porának nyálcsordító éhségét, a bontás lázát! Vigyázni is kell, nehogy megkaparintsanak valami bontásra felbérelt szerszámot, mert a végén még eluralkodik rajtuk valami berzeker őrület, aztán Isten neki fakereszt, nem újítunk, építünk!

Szóval, az ólak. Mint minden józanul gondolkodó építkezésben járatosnak tetsző laikus háztulajdonos, mi is úgy gondoltuk, mindent ki kell menteni ami még használható. Ha másért nem, azért mert annyival kevesebb a lom, amit el kell tüntetni. Így gondoltuk a jobb létre szenderült állatok menedéke kapcsán is. Első ránézésre nem mutatott sok menteni való végtagot, de egy behatóbb vizsgálat feltárta posztumusz esélyeit.

ólak.jpg ól.jpg

Az első blikk ugye vegyes képet mutat, mint egy komfortosabb kalyiba valamelyik ókori egyiptomi rabszolgatelepen. Mindezt próbálja megerősíteni a bejáratnál lógó állatbőr hatású, természetesen műanyag táposzsák, vagy ponyva szél-, és rovarfogó alkalmatosság. Rendkívül praktikus, hiszen szellős, és mivel sohasem tisztították egy ujjal nyitható és zárható: a sarokban is megállna, pedig az anyagvastagság volt vagy 2 tized mm. Szintén szembetűnő, és a fent említett korszakot idéző az építőmester stílusa: jól láthatóak a párhuzamost rendszerint nélkülöző téglasorok, és a mediterrán hangulatot idéző, több árnyalatban is fellelhető falfestések. Kissé eklektikus hatású a bejárat bal oldalánál elhelyezkedő, sziklakertnek is aposztrofálható faltörmelék alkotta dombocska, mely számos, szívünknek immár oly kedves gyomnövénynek biztosított életteret. A jobb oldalon található, természetes anyagokhoz való vonzódás mintapéldájaként is nevezhető, deszka toldás meglepő titkot tárt fel előttünk! Egy babkocsi mumifikálódó tetemét találtuk benne. Fejtörés vette kezdetét, miért pont itt tárolták az egyébként valaha macsós bébiverdát? Azt már csak reméltük, hogy jármű eredeti tulajdonosa nem bújik elő valamelyik sarokból, hogy Chucky nyomdokaiba lépjen.

ól1.jpg

A bal szélen mint látható, egy szintén természetközeli hangulatot kiváltó, bodzaárnyékba húzódó, haszonállatok részére kialakított, skandináv-stílusú nyári-lak helyezkedett el. Itt látható a leginkább menthető része az épület kompozíciónak. A hullámpala! Sógorom épp ólat készült készíteni, szólt is elvinné a hullámpalát, ha nekünk nem kell. Mondtam is, hogy már hogy a viharba kellene, örülök, ha nem nekem kell gondoskodni arról, hogy eljusson az architekturális walhallába. Egy délután szépen el is kezdtük leválasztani sokat megélt hátpáncélzatát az ólainknak. Felkészültünk, kalapács, harapófogó, csípőfogó, palázó kalapács, minden volt nálunk, nehogy az értékes recycling építőanyag sérüljön! Aztán mikor elkezdtük leszedni, kiderült, hogy igazából palaszöget kellett volna hozni, ha használni szerettük volna a szerszámokat, rögzítve ugyanis nem volt a tetőt fedő hullámsorozat. Néhány tégla, esetenként mint a petrencés rudak, a szútámadástól pehelysúlyúvá vált gömbfák igyekeztek tartós ottmaradásra bírni a náluknál nagyobb tömegű palákat. Mondtam is, jó hogy elviszi innen a sógor, mert egy erősebb szél még felkapja, aztán bye bye Kansas, valamelyik nyugati boszorkányt ha megfekteti, itt nem lesz Óz, hogy segítsen!

Miután leszedtük, elvittük, megegyeztünk, hogy az ottmaradt palalemezeket; nem hullám alakú, hanem sima mint amilyen az EEG-m lesz, ha sok hasonló élményt szerzek még, szóval a sima lemezeket majd utánfutóval máskor elvisszük.

Eljött az a nap is, hétvége volt, bátyámék is meglátogattak minket, egy kis sütés, főzés közepette, megbeszéltük, mivel a bátyám még nem látta új szerzeményünket, ő is kijön, legalább segít a palákat összeszedni. Így is lett. A sógor nem ivott sört, ezért a feleségem őt bízta meg a vezetéssel, de mire felkapcsoltuk az utánfutót, győzött a rutin, én vezettem. A Suzuki hasított, az utánfutó pattogott, mondtam is nem lesz ez így jó, nehezebb futó kellene. Na mindegy, megérkeztünk, leszedtük a palát, raknánk a futóra, ez bizony szélesebb! Meg hosszabb. Nem baj, jött a nagy ötlet, vigyük úgy mint az üveges a tábláit, az utánfutónak volt kétléces oldalmagasítója, támasszuk fel srégen arra, a hátlapot meg levesszük. Szaladok, vágok stafnit alátétnek, még jó, hogy ott volt a láncfűrész, felpakolunk, még spaniferrel is rögzítjük, indulás!

Cirka 10 km volt a távolság, nagyobbrészt főútvonalon és aszfalton, ám az utánfutó, mint valami megveszekedett gumilabda pattogni kezdett. Vert a víz rendesen, lassan megyünk, mögöttünk gyűlnek a szebbnél szebb autók, mert szemből is jöttek, a pala recseg-ropog, már láttam ahogy megcsúszik hátra és szép nonfiguratívat karcol egy Audi homlokára. Tesóm, sógorom kedélyesen mosolyog, hovatovább röhög mindeközben, az utánfutó ugróiskolázik, én meg már tusfürdőt öntök a nyakamba, legyen már valami hasznom is a jeges verejtékből. Egyszer csak, mint Balatonon olvadáskor a rianás, végighasított a hallóidegünkön a pala elgyötört pendülése! Félreállok, kiszállnak, megnézik, igazgatják, visszaülnek, majd mosolyogva mondják: Tök jó, nyílegyenesen eltört a széle, legalább nem kell egyengetni. Én kevésbé örülök, ki is találjuk ne a főúton menjünk, hanem tudunk egy jobb utat, arra. Na ha valaki ilyet mond, soha ne hallgassunk rá, a jobb út biztos, hogy hosszabb, szarabb, de legalább házak között vezet, így van nézőközönség is. Lementünk, kavicsos út, tele lyukakkal, úgyhogy mint egy mechanikus hernyó, hátában egy zsillettpengével, úgy haladtunk. Persze más is úgy gondolta, hogy arra rövidebb, aztán biztos kedveseket gondolt, mikor mögöttünk szlalomozott a lyukak között, csak neki azt is figyelni kellett, hogy mikor érkezik a palafésű, hogy választékot tegyen a hűtőrácsába. Na itt újabb rianás, csúszás, reccsenés, most már ne lassíts, visszapillantóban csak azt látom, hogy a pala mint megfáradt hosszútávfutó, megroskadt. Néhány darabja lassú csúszással távozik a platóról a kanyarban, ahol még halljuk az öreg Sanyi vagy mittudoménhogyhívják bácsi Hő-hé! jelzésértékű véleményét, aztán félig sírva, félig röhögve az egészen, megérkeztünk a célunkhoz.Az utánfutón maradt pala az induláshoz képest némileg megfogyatkozva, és térbeli elhelyezkedését tekintve 165 fok eltéréssel pihent a platón. Ól nem lett belőle, és most nem nálunk támasztja a falat, hanem a sógornál a kerítést. Persze mikor elmeséltük az asszonyoknak mi is történt velünk, ők nem értékelték a teljesítményünket. Illetve értékelték: tekintetük enyhén lesajnáló, némiképp szánakozó volt.

Hát ebből a palából nem lett már ól, de legalább megnyugodtam, a környéken nem az enyém az egyetlen jellegzetes színű Suzuki, talán megúsztuk ezt a fantasztikus és nagy haszonnal járó utazást is.

De legalább kezdhetjük a bontást az ólaknál, ki tudja, hátha találunk még valami hasznos anyagot.

5 komment

Címkék: ház udvar pala utánfutó ólak


A bejegyzés trackback címe:

https://vityillo.blog.hu/api/trackback/id/tr194734502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

épészmérnök 2012.08.27. 13:29:14

:-DDDD

Ez mind csak azért van, mert képesek voltatok leadni a Ladát a bontóba. Jól mondom? :-)

lipka zoltán 2012.08.27. 13:51:06

@épészmérnök: Nem volt Lada, bontó meg most van az udvaron. Ól bontó, aztán később lesz falbontó, aknabontó, végül ha végzünk lesz még bort bontó is. Remélem.

lipka zoltán 2012.08.27. 14:08:38

@épészmérnök: Naná, csak azt majd az udvaron, mert félteni fogom a glettelést, meg a festést. A muri végén meg én leszek az asztalbontó.

épészmérnök 2012.08.27. 19:45:25

Észbontó :-).
Jó munkát!
süti beállítások módosítása